Sokan kérdezik tőlünk, van-e még egyáltalán értelme a több éves üzleti tervnek – miért éri meg több évre tervezni valamit egy ennyire kiszámíthatatlan és rohamosan változó világban. Senki nem számolt koronavírussal, orosz-ukrán háborúval, magas kétszámjegyű inflációval, üzemanyagár emelkedéssel, energia áremelkedéssel és még sorolhatnám az egyéb makró hatásokat. 

Senki nem is várja el, hogy egy vállalatvezető vagy tulajdonos előre lásson mindent.

Viszont azt igen, hogy egy jól kigondolt, alapvető tényezőket figyelembe vevő terv azért legyen az asztalunkon. 

A jó üzleti terven sok múlhat, ezért érdemes erre szakértőkre bízni. Bár ez költséggel jár, ugyanakkor a profi üzleti terv jelentős hasznot tud hozni a vállalkozás számára. A nem megfelelően megírt terv miatt akár befektetőktől, hiteltől és pályázati pénzektől eshetünk el.

 

Kiknek lehet ez fontos? 

 

Bárkinek, aki a szervezetnek már tagja, vagy tagja kíván lenni; kritikusan fontos a bankoknak, befektetőknek; a management tagoknak, hogy egyértelműen lássák, merre kellene egyáltalán kormányozni a vállalat hajóját – ergo bármelyik stakeholdernek bármikor. 

Üzleti terv hiányában egyszerűen nem tudni meddig nyújtózkodhatunk, meddig ér a takarónk. Kell egy nagy kép, kellenek a keretek, ugyanúgy mint mikor gyereket nevelünk. Az, hogy útközben esetleg le kell térni az útról, és máshogyan megvalósítani amit terveztünk, az egyértelmű. Adott esetben az eredeti üzleti tervből kiindulva különböző előrejelzéseket készítünk és variancelemzéssel támasztjuk alá, ha esetlegesen a tervezettnél mégis több forrásra van szükségünk. 

Ráadásul azért sem lehet értelmesen céget vezetni, mert legalább havi szinten, de akár heti szinten is érdemes figyelni a forgalom és kiadások alakulását, pontosan tisztában lenni a cash-flow helyzetünkkel, van-e pénzünk most és lesz-e pénzünk kifizetni időben a szállítóinkat, valóban megfelelő ütemben folyik be vevőinktől a pénz, szükséges-e közbeavatkoznunk, vagy esetleg nem jó a marketing stratégiánk, de ezt értelmes mutatószámok nélkül nem vennénk észre és nem is tudjuk mihez viszonyítani pénzügyi terv hiányában. 

Akinek nincs üzleti terv a kezében, egyszerűen nem veszi komolyan a vállalkozását, így más sem fogja komolyan venni – hiszen nem elég egy jó ötlet, azt a napi szintű operációban is tudni kell megvalósítani és mérni.

Megfelelő piaci és árazási ismeretek nélkül, teljesen fölösleges vállalkozást működtetni, csak az időnk és energiánk megy el vele. Persze lehet szerencsénk és éppen jól alakulnak a dolgok, de fogalmunk sem lesz róla, hogy mégis mitől. 

 

business plan

Hogyan is néz ki egy jól felépített üzleti terv?

 

  1. Ne legyen túl hosszú. 20-30 oldal bőven elegendő.
  2. Fontos, hogy világosan kiderüljön, hogy mi a célja a vállalkozásnak.
  3. Nem szükséges, hogy az üzleti terv nagyon csili-vili legyen, de azért törekedj a jó megjelenésre, hiszen gyakorlatilag ezzel adod el vállalkozásodat.
  4. A jó üzleti terv tényszerű, informatív, reális, komplex, pozitív szemléletű. Emellett fontos, hogy szakszerű legyen, áttekinthető, logikus, közérthető és meggyőző.
  5. Mindig úgy készítsd el az üzleti tervet, hogy akinek készül, könnyen és gyorsan kiigazodjon rajta, megtalálja a számára fontos részeket. Legyen jól tagolt.
  6. Csakis valós adatokat tartalmazzon és ezeket tudd is alátámasztani.

 

Az üzleti terv tartalma – hogyan írd meg? (Üzleti terv minta)

  1. Vezetői összefoglaló
  • Miért és mikor jött létre? Mik a céljaink? Mi a víziónk, a filozófiánk?
  • Milyen termékeket/szolgáltatásokat kínálunk?
  • Rövid összefoglaló a jelenlegi piaci környezetről, a konkurenciáról és a célpiacokról és célközönségről.
  • A szervezeti felépítés rövid bemutatása. Milyen formában működik a vállalkozás?
  • Kik a cég partnerei, beszállítói?
  • A fontosabb célkitűzések és ezek megvalósításának stratégiája.
  • Pénzügyi információk. Szükség van-e befektetőkre, hitelre?
  1. A vállalkozás bemutatása

a, A vállalkozás adatai, általános tudnivalók

  • Működési formája
  • Tulajdonosai Törvényes képviselői
  • A vállalkozás neve, székhelye, telephelye
  • A vállalkozás bejegyzésének időpontja
  • A vállalkozás fő- és melléktevékenységei
  • A vállalkozás elérhetőségei
  • A vállalkozás könyvvizsgálójának, jogi képviselőjének és esetleges tanácsadóinak neve

b, A vállalkozás életútja, története

Új vállalkozás esetén:

  • Az üzleti terv célja (pl. hitelfelvétel, pályázati kiírás stb.)
  • A cég elérni kívánt céljai és filozófiája
  • Miért érné meg a vállalkozás támogatása?

 

Már létező vállalkozás esetén:

  • Mikor és milyen céllal alakult a vállalkozás?
  • Vállalkozás eddigi projektjei, eredményei, elismerései
  • Várható bővítések, fejlesztések, célok
vallakozas terv

Marketing terv

 

Piaci kitekintés

  • Aktuális piaci helyzet és szereplők áttekintése
  • Piacot érintő változások (gazdasági, technológiai, társadalmi, politikai, jogszabályi, demográfiai, környezeti)

 

Termékek és szolgáltatások bemutatása, áttekintése

  • A vállalkozás által kínált termékek/szolgáltatások bemutatása és főbb jellemzői/sajátosságai
  • Milyen előnyöket, megoldásokat kínál az adott termék/szolgáltatás?
  • A termék/szolgáltatás pozicionálása a piacon
  • Miben különböznek a termékek/szolgáltatások a piacon lévőktől?
  • Amennyiben nem új vállalkozásról van szó, milyenek voltak az eddigi értékesítési mutatók?

 

Piaci szegmentáció, a célcsoport jellemzői

  • Demográfiai jellemzők (életkor, jövedelem, nem, családi állapot, eltartottak száma, foglalkozás, lakhely, vásárlói adatok)
  • Pszichológiai jellemzők (életmódbeli szokások, vásárlói döntések, célpiac mérete és várható változása)

 

Versenytárs elemzés

  • A versenytársak termékeinek/szolgáltatásainak leírása és jellemzése
  • A versenytársak célcsoportjának jellemzése és vásárlási szokásai
  • Versenytársak története, mióta vannak a piacon
  • A konkurensek árai és marketing és értékesítési tevékenységük
  • A versenytársak erősségei és gyengeségei
  • A konkurensek beszállítói

 

Marketing eszközök – marketing mix Promóció

 

  • Promóciós csatornák  – rádió, tv, szponzoráció, online és offline hirdetés, szórólap, PR, DM-levél, merchandising stb.
  • Értékesítés  – Személyes eladás, online vagy kereskedelmi disztribúció 
  • Ár – A vállalkozás által használt árképzés, pozíciója a versenytársak között, árdifferenciálás, a célcsoport árérzékenysége
  • Termékek/szolgáltatások – A kínált termékek/szolgáltatások leírása/típusa, termékéletgörbe, termékfejlesztések, piaci stratégia, termékek/szolgáltatások előnyei
marketing plan

Működési terv

Fejlesztési terv – Termékek/szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos információk. Hol tart, mikorra várható a befejezés, milyen problémák merültek fel, milyen további feladatok várhatók, szabadalmaztatás stb.

Gyártási terv – Főbb beszállító és azok elemzései, gyártási eljárások bemutatása, kutatás és fejlesztés költségei, határideje. Eszköz- és helyigény, szervizhálózat működése, terméktámogatás, alvállalkozók részvétele a gyártási folyamatban stb.

 

Szervezeti felépítés

 

Vezetőség és vezető tisztségviselők – A vállalkozás alapítói és befektetői. A vállalkozás igazgatói és tanácsadói. Jogi képviselői és könyvvezetői.

Személyzeti politika és stratégia – Alkalmazottak felvételének üteme, kiválasztása, külső HR cég alkalmazása. Javadalmazási és képzési rendszer.

 

Pénzügyi terv

 

  • induló költségek és működési költségek felsorolása
  • költségvetési terv 
  • cash-flow kimutatás
  • eredménykimutatás
  • mérleg
  • pénzügyi mutatók szerepeltetése

 

Mellékletek

A mellékletekben csatolhatod például a grafikonokat, táblázatokat. Továbbá minden olyan anyagot, mely a termékkel/szolgáltatással kapcsolatos, illetve kapcsolódik az üzleti tervhez.

 

Hogy jön képbe a Pandorant Group?

Egy üzleti terv aprólékos elkészítése igényel némi gyakorlatot, így érdemes felvenni velünk a kapcsolatot – még akkor is, ha biztosan jónak érzed a saját verziót. Teljes elkészítés vagy részleges kiegészítés is a pandorant területe. Keress minket bátran!

%d bloggers like this: