Mikor elindítottuk a cégjavító vállalkozásunkat, nem gondoltuk volna, hogy már ennyi projekten dolgozhatunk ilyen rövid idő alatt! Azaz, de! Vágytuk, éreztük, terveztük, vizionáltuk. És itt jön a lényeg: meg mertük álmodni víziónkat! Az volt a célunk, hogy megteremtsünk olyan havi bevételt, ami mellett szabadon dönthetünk, hogy melyik országból dolgozzunk éppen – úgy, hogy ne kelljen jelenlegi életszínvonalunkból engedni és mindemellett azzal foglalkozhassunk, amit szeretünk és amiben jók vagyunk (nem, nem utópia).
Fél év alatt elértük, amit kívántunk!
Amikor megírtuk az első blogbejegyzéseket arról, hogyan kell elindítani egy vállalkozást, mi a TOP 10 megválaszolandó kérdés, mit jelent üzleti tervet írni – párhuzamosan alakítottuk saját stratégiánkat is. (Erről egy interjút is készítettek Évával, amit itt tudtok meghallgatni.) Nem kis elvárásokat támasztottunk magunkkal szemben, egyszerre akartunk másoknak segíteni, úgy, hogy még mi magunk is olyan mindennapos kihívásokkal küzködtünk, hogy ki a mi célcsoportunk, hány buyer persona-nk van? Egyáltalán mennyi idő kell magunknak és a cégnek ahhoz, hogy életre keljen? No és a kisvállalkozóknak, vagy csak a nagyoknak segítsünk?
A PANDORANT SEGÍT
Ha kiváncsi vagy a módszertanra, segítünk!
Nem telt el egy év és ősszel már Olaszország tengerpartjáról fogunk dolgozni!
Mégis hogyan értük el? Ez nem más, mint a Pandorant Manifesztáció! Egy összetett, hosszú távú módszertan, amelyet vízióval és hittel társítottunk. Miután első projektünket nem a legnagyobb sikerrel abszolváltuk, nagyon hamar rájöttünk, hogy nem kezdünk el dolgozni olyan cégekkel, akiknek még az adó befizetése is nehézséget okoz, és még kételkedő barátokkal is körül vannak véve (mert ugye egy jó barát mindig jobb tanácsokkal tud ellátni, mint egy szakember). Hiába hittünk volna mi magunk jobban bennük, mint ő maguk, sajnos az számunkra egy nem fenntartható működést okozott volna, eredmények nélkül.
Mi magunk is csináltunk egyszerre mindent is, és meg kellett állapítanunk, hogy nem vagyunk rosszak értékesítésben sem.
Nem tanultuk külön, nem jártunk tanfolyamra, nem olvastunk ki ilyen meg olyan könyveket, hanem egyszerűen olyan rég vagyunk a szakmában és mindemellett annyira akartuk, hogy összejöjjön, hogy minden egyes nap megállás nélkül, rengeteg csatornán pitch-eltünk. Jelentkeztünk külföldi projektekre, tagjai voltunk social media csoportoknak, közösségépítő eseményekre jártunk és mindemellett online jelenlétünket is erősítettük.
Majd elkezdett szépen beindulni minden. Megérkezett az első komoly ügyfél, akivel a mai napig együtt dolgozunk, és akiknek már több alkalmazottat is fel kellett venni, hogy bírják a megnövekedett forgalmat, amit mi tereltünk az oldalra. Mindezt úgy, hogy organikusan is felraktuk őket a térképre, megnégyszerezve a releváns kulcsszavas megjelenéseket (kutatással, bloggal, új és átstrukturált landing oldalakkal stb):
Természetesen őket megelőzte jó pár online meeting, potenciális ügyfelekkel. Ugyanúgy készültünk minden megbeszélésre, elkészítettük prezentációs anyagainkat, tisztán vázoltuk az együttműködés menetét, önreflexiót tartottunk – és elfogadtuk, hogy
akivel nincs kémia, – vagy nincs azon a szinten a vállalkozása, hogy a mi segítségünket kérje, – őket elengedtük.
Majd egy másik magyar ügyfél szerződött velünk, illetve az első amerikai, aki egy külföldi Expert Marketplace-en keresztül talált ránk, – ezekről az oldalakról még külön írunk bővebben, mert jelenleg Magyarországon nem sokan élnek ezzel a lehetőséggel – majd egyre erősödő online jelenlétünknek köszönhetően még többen kerestek meg minket. (Főleg a Klaviyo beállítási szolgáltatásunk szaladt meg nagy ütemmel.)
Szóval több szálon meneteltünk előre, úgy, hogy az online jelenlétünk és annak erősítése folyamatos fókuszban volt.
Miért jobb az online marketing, mint a direkt értékesítés?
Tény, hogy minden lehetséges ajtón kopogtattunk, de sosem nyomultunk agresszíven, sohasem ígértünk sehol olyat, hogy pár nap alatt velünk sikereket lehet elérni, első oldalra nyomni a kedvenc kulcsszót stb. Sőt, objektíven tálaltuk a tényeket, hogy ígérni semmit sem tudunk, viszont ha mindkét fél legalább annyira hajlandó befektetni a közös munkába,
akkor fél év után az első sikerek stabilan jönni fognak, addigra már mérni is tudunk, tesztelni is és hosszú távú utat tudunk kijelölni.
Tapasztalják ezt folyamatosan ügyfeleink is, ami számunkra bizony az igazi boldogság. Látni az ő eredményességüket, egyenlő a mi sikerünkkel is. Olyan összefonódásra és csapatmunkára van szükség, olyan hittel és bizalommal, mint egy különálló vállalkozás esetén. El kell engedni az korábbi értékesítési módszereket, illetve megtartani belőle annyit, amennyi a leadek behúzásához kell. Be kell tudni vállalni, hogy fél évig nem csak a mi szolgáltatásunkért, de az online hirdetési díjakért is fizetni kell.
Mivel profi csapatként dolgozunk, heti, folyamatos visszajelzésekkel és megbeszélésekkel, így ezen az úton együtt haladunk ügyfeleinkkel, folyamatosan mérjük a KPI-okat és amikor megvannak a jó beállítások, onnantól már csak azt kell megtervezni, hogyan kell a kapacitáson bővíteni ahhoz, hogy a forgalom növekedést menedzselni lehessen.
És itt jön képbe a mi igazi titkunk: nem marketing ügynökség vagyunk, hanem üzletfejlesztési tanácsadók, ami nem azt jelenti, hogy sales-esek vagyunk, hanem mi egyben, komplexen látjuk az egész szervezetet. Látjuk mikor van HR probléma, mikor kell árazáshoz nyúlni, vagy egyáltalán ROI-t számolni.
A Cégjavítók sikere az online üzletfejlesztési tanácsadásban
Többször hallottuk visszajelzésként ismerősi köreinkben, hogy nem pontosan értik mivel foglalkozunk. Ez azt hiszem elég gyakori eset olyan professzionális szolgáltatások esetén, akik tudják, kikhez szólnak, de aki nem érintett, nekik kb kínai az egész.
Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindenkinek meglegyen az a bizonyos “elevator pitch”, hogy bárkinek el tudja mondani pár mondatban, hogy mivel foglalkoznak. Legyen az egy anyós, egy barát, egy unokatesó, egy külföldi ismerős. A sok sok kérdés, ami útközben ért minket is, segített lepucolni és világossá tenni, kik vagyunk.
Sajnos azt is tapasztaljuk,
hogy az itthoni vállalkozói körben sokan keresnek azonnali eredményeket és nem képesek felmérni a hosszú távú gondolkodás előnyeit, illetve párhuzamosan annak kockázatait és feladatait.
Nem tudunk mindenkinek segíteni, hiába éreztük úgy, hogy azért létezünk, hogy adjunk! Nem lehet mindenkinek adni és mindenkinek megfelelni.
Ezért szegmentáltuk szolgáltatásainkat;
– önkénteskedtünk a Pénz7 keretében, ahol középiskolásoknak tartottunk órákat
– elindítottuk Podcast csatornánkat, ahol hetente inspiráló történeteket osztunk meg olyan sikeres vállalkozókról, akik megtiszteltek bizalmukkal és elmesélték hullámvölgyeiket
– Facebook csoportunkban tippeket adunk vállalkozni vágyóknak
– ingyenesen szoktunk pályázatokra felkészíteni egyéni vállalkozókat
– és, hogy mi is megéljünk valamiből, a KKV szektorban nyújtunk online marketing szolgáltatásokat itthon, különböző csomagajánlatokban
– valamint fajsúlyos multiknak külföldön, óradíj alapon, kontrolling és finance coaching szolgáltatásokat
Mindezt online! Bizony – a Covid meghozta pozitív gyümölcsét is. Nem kell már irodabérletre költeni, nem kell helyben lenni egy irodában a megbízóval, elég csak alkalmanként személyesen is találkozni.
Kiknek nyújtunk kontrolling és finance coaching szolgáltatásokat és miért?
Ahogy megérkezett az első amerikai megbízó, nem tulajdonítottunk jelentőséget annak, hogy tovább reklámozzuk ezt a szolgáltatásunkat – hiszen nem értünk rá. Ugyanakkor megfelelő kontrolling rendszer nélkül működtetni egy céget hatalmas hibákhoz vezethet:
Ha egy cégnek a bónusz rendszere pontos KPI-okhoz van kötve, mint például adott időszakon belül elérik-e az év elején meghatározott profitot, akkor nagyon nem mindegy, hogy milyen körültekintéssel könyvelték a bevételeket, költségeket és megfelelően történtek-e az elhatárolások. Sokszor csak pár ezer dolláron múlik egy célszám elérése – és nem, nem csalásról, vagy a számok hegesztéséről van szó, hanem egyszerűen profizmusról beszélünk.
De hol válik el a vér a víztől?
Amíg egy pontos, precíz könyvelő elvégzi a dolgát, addig egy jó kontroller ismeri az üzletmenetet, a terveket, a folyamatokat és tisztában van azzal, hogyan képes döntéseket előkészíteni, ahhoz, hogy a szervezet alkalmazottai is boldogan, motiváltan dolgozzanak. Így történt a mi esetünkben is, hogy egyik ügyfelünknél leültünk közösen átnézni a fél éves számokat, ahol kiderült, hogy elnagyolt, bár a számviteli óvatosság elve alapján megfelelő költség elhatárolások maradtak a rendszerben, vagy például adott időszaki értékesítéshez több közvetlen költség volt elszámolva, mint ami az értékesítéshez közvetlenül kapcsolható.
Az ilyen észrevételekkel és korrigálásokkal
sikerült 40 munkavállalónak és családjának örömet okozni, hiszen ebből az extra prémiumból tudtak elmenni idén is nyaralni. Így maradnak igazán elkötelezettek, motiváltak – mely hatékonyságot növel egy cégnél, így forgalmat is generál.
Finance coaching szolgáltatásokat így azok veszik igénybe, akik látják, hogy pontatlanul vagy proaktivitás nélkül zajlik a kontrolling osztály munkája, és szeretnének pár hónapon belül eredményeket elérni, szeretnék a munkavállalóikat megtartani, de egyben fejleszteni – mindezt úgy, hogy a cég eredményessége szemmel láthatóan javuljon pár hónapon belül.
Ezenkívül olyan esetekben tudunk hasznost támogatást nyújtani (a teljesség igénye nélkül), ahol egységes reporting struktúrára, menedzsment riportokra és automatizált template-ekre van szükség ahhoz, hogy globálisan is, effektíven tudják leszállítani a határidőre kitűzött projekteket – úgy, mint éves planning, forecasting, vagy rolling forecast.
A PANDORANT Cégjavító SEGÍT
Tartalom-gyártással vagy SEO ügyben is:
A siker definíciója mindenkinél más és más. De mi elértük azt a bizonyos kitűzött havi összeget, amelyet szeretnénk egyelőre hosszabb távon is fenntartani és megvalósítani egy régóta dédelgetett álmunkat és a tengerpartra költözünk egy kis időre.
Azzal foglalkozunk, amit szeretünk, a visszajelzések alapján valóban jók is vagyunk benne, egészséges, kiegyensúlyozott családi életet élünk, van időnk egymásra és van időnk szeretni is.
Kell ennél több? Mindig több és több kell az embereknek. De mit jelent a több? Nyilván szeretnénk majd a nyugdíjas éveinket is élvezni, sokáig aktívnak maradni, a hobbinknak is élni, utazgatni és minőségben felnevelni a gyerekeket is. Hisszük, hogy a jelenlegi belső hitünkkel, kitartásunkkal és alázatunkkal jó úton vagyunk, flow-ban és nyitottak vagyunk minden újra, mert sohasem lehet tudni mit hoz a holnap! Egy biztos, bárki is forduljon hozzánk bizalommal, ha megvan a közös a nevező, komoly eredményeket érünk el, közösen.
A végére pedig egy Pandorant interjúban a gyakorlati megvalósító, Pincz Petra példáját mutatjuk be, aki óvónőként akarta megváltoztatni a gyerekek iskolai áthidaló rendszerét és közben egy franchise hálózatot épített: