Vajon hol tartana a magyar gazdaság, ha minden kisvállalkozás rendelkezne azon pénzügyi alapokkal, melyek segítenék egyről a kettőre jutni cégüket – mennyivel több adó landolna abban a bizonyos kasszában és mennyivel jobb helyekre lehetne visszaforgatni. Milyen jó lenne ha nem csak addig jutna el az átlag tulajdonos, hogy a
Bankmonitor oldalán a hitelmoratórium aktuális változásait böngészi – felváltva a rezsicsökkentési kalkulátorokkal -, hanem lenne tág fogalma a hitelfelvétel napos oldaláról is.
Hisz kezdetektől hittünk a vállalkozásunkban. Szívesen és nosztalgikusan idézzük fel a kezdeti lépéseket. Már attól boldogság tölti el az ember szívét, amikor rájön mivel szeretne foglalkozni, mi az amiben ő igazán jó és mi az ami értelmet csempész a mindennapjaiba. Mikor megszületik az ötlet, izgatottá, lelkessé válunk, azonnal el akarjuk kezdeni működtetni vállalkozásunkat, ráadásul a legtöbb esetben mindezt függetlenül, önerőből szeretnénk. Ez teljesen természetes és érthető gondolat, hiszen a legtöbbször ilyen okokból válunk vállalkozóvá, szabadok szeretnénk lenni.
No de mikor ránktör ez a hatalmas szabadság, hirtelen azt sem tudjuk mihez kapjunk, hogy kezdjük el, csak egyszerűen csináljuk, a többi pedig jön magától. Az a jó hírem, hogy ez így valóban tud is működni – bizonyos szakterületeken. Minimális tőkével is el lehet indítani egy vállalkozást, jelentkeznek az első ügyfelek vagy vásárlók és azonnali pozitív visszaigazolást kapunk, miszerint ötletünk kiválónak bizonyult.
De hogyan tovább?
Miután megtörtént az első értékesítés, követi a második – van akinél rögtön, van akinél idővel, de a lényeg, hogy elindult egy folyamat. Érezzük, hogy egy picit a szerencsére bíztuk magunkat, meg talán random is, vagy még azt is, hogy nem is mi irányítjuk a folyamatokat, egyszerűen csak napról napra reagálunk és majd jól megoldjuk. Tartja is a mondás, hogy majd felépítjük a hidat, amikor odaértünk a szakadékhoz. Ami valóban egy pozitív, bátor gondolkodásra utal, mondván, hogy fölösleges előre aggódni olyanon, ami még meg sem történt.
De egy vállalkozás menedzselése esetén valóban ez a jó megközelítés? Szíved legmélyén emlékszel olyan szavakra, hogy stratégia, vízió, tervezés, de gyorsan elhessegeted és azzal nyugtatod magad, hogy ugyan, ilyenre csak a nagy cégeknél van szükség, én még kicsi vagyok, meg tudok oldani mindent egyedül.
Amikor a túl jó számoknak sem örülsz…
Mégis mi történik akkor, ha hirtelen nem egy megrendelésed esik be egy nap, hanem ki tudja milyen oknál fogva húsz darab? Mik az első reakciók?
-
- elkap a pánik
-
- társul hozzá egy kis öröm, mert úgy érzed megnyerted az ötös lottót
-
- felhívod a párod/feleséged/férjed/barátod/édesanyádat, hogy elújságold neki mi történt
-
- egy kis együttérzésre és megnyugtatásra számítasz
-
- majd újra bepánikolsz
-
- kiszámolod, hogy egy nap 24 órából áll, rájössz, hogy egy termékhez például 2 órára van szükséged, hogy elkészüljön
-
- előkapod az általános iskolai matektudásod, összeszorzod a számokat és akárhogy is ellenőrzöd újra meg újra, neked 40 órára lenne szükséged, hogy teljesítsd a megrendeléseket
-
- újra elkap a pánik
-
- majd megnyugtatod magad, mivel mindenféleképpen teljesíteni akarod a megrendeléseket, ötletelni kezdesz újra, hogy kinek szóljál, ki kapja meg később a termékét, kinek adj esetleg kedvezményt
-
- reménykedsz, hogy senki nem ad negatív visszajelzést közben
-
- természetesen ahány vevő, annyiféle ember, lesz aki megértő, lesz aki kiakad, lesz aki rádzúdítja minden lelki bánatát és érzelmi zsarolásba kezd
-
- ráadásul amíg ezekkel a kedves ügyfelekkel értekezel akár telefonon, e-mailben, chaten, szintén megy az idő
-
- egyre jobban fogy a türelmed, mivel nem haladsz, ingerültté válsz és már nem is tudsz kedvesen beszélgetni senkivel
-
- pont a vevőiddel nem, ami a legnagyobb hiba egy vállalkozás működtetésében
-
- tegyük fel, hogy valahogyan abszolválod ezt a kihívást, nem kaptál idegösszeomlást és még a családod is tolerálta, hogy 2 napra eltűntél
-
- újra előveszed a kockás füzetet, mert érzed, hogy ez így nem fog működni hosszú távon
Nem coaching képzés, hanem valódi mentorálás kell!
Itt kezdődik az üzletfejlesztés első számú, talán legizgalmasabb szakasza. Ahogy elkezded írni a tényeket, veszed észre, hogy amit eddig önerőből működtettél, emberfeletti volt, csoda, hogy elkezdtél őszülni?
A mai felgyorsult világban már mindenhez is érteni kell, pláne, ha saját céget vezetsz – így a marketing, értékesítés, ügyfélszolgálat, logisztika, gyártás optimalizálás, és nem utolsó sorban a pénzügyek – és mikor lesz időd a valós tevékenységet végezni? Mi is a valós tevékenység?
És ami a legfontosabb: miért is csinálod mindezt? Mi volt az álmod? Mi a víziód?
Sokan túl kevés hangsúlyt helyeznek ezekre a kérdésekre, felemészti őket a mindennapi valóság, a problémák, a befizetetlen csekkek, a hírek minden csatornából. Tipikusan itthon szeretnek az emberek panaszkodni és másokat hibáztatni, mivel a hallgatóság sokszor jobban szeret olyat hallani, amilyen valóságban ők maguk is vannak. Ergo könnyebb mindig a nyájhoz tartozni, mint valami egyedit alkotni. Így ebből is tudni kell kitörni, ehhez is energiát kell gyűjteni, az is biztos, hogy sokan nem fognak egyetérteni veled és le akarnak beszélni egy új változás bevezetéséről.

De te tudod, emlékszel, hogy mire vállalkoztál. Emlékszel, hogy mi az álmod és ahhoz bizony nem lehet így továbbszervezni a munkádat, ahogyan eddig. Segítséget kell kérned. Akármennyire is hitted, hogy erős vagy és, hogy egyedül mindent megoldasz.
Banki hitel – a szitokszó?
Még mindig sokan vannak, akiknek nincsen gazdag bácsikájuk, nagynénjük, sem nincsen aranytojást tojó tyúkjuk, így a bankhoz kell fordulniuk. Ahogy meghallják a bank és a hitel szót, összerándul a gyomruk. Hiszen nem is volt olyan messze a 2008-as válság, hányan de hányan fizetik még a mai napig is a svájci frank alapú hitelüket.
Szintén nem kecsegtet túl jól a mostani makrogazdasági helyzet sem, ugye itt vannak az emelkedő alapkamatok, amik sosem voltak ilyen magasak az elmúlt 50 évben. A rezsicsökkentés vége is beköszöntött, akár háromszorosára növő rezsi számlákkal, és akkor az üzemanyagárakról nem is beszéltünk. De tudsz ezek ellen tenni? Hatással vagy rájuk? Amíg a válasz nem, addig el kell fogadnunk, hogy ez van, ilyen körülmények között is képesnek kell lennünk élni. De mi nem csak túlélni, hanem élni, sőt, álmokat megvalósítani szeretnénk.

Fejlődni, növekedni kell, azon a szinten tartani stabilan a vállalkozásunkat, ahol most állunk, nem lehet. El kell keserítsek mindenkit, nincs olyan, hogy minden változatlan marad és amennyi a mostani bevételem, így is marad. Lesznek lemorzsolódó ügyfelek, lesznek akikre negatív hatással lesz az új válság, így a mi bevételünk is csökkeni fog. Ez egy megszokott ördögi kör, amióta világ a világ. Hitelt kell felvenni a növekedéshez, nincs mese.
De hogy kapunk banki hitelt? Hogy fogjuk törleszteni?
Ehhez semmi másra nincsen szükséged, mint:
-
- egy jó üzleti tervre, amihez tisztában kell lenned
-
- a tényekkel
-
- mit miből mennyi idő alatt állítasz elő
-
- szolgáltatás esetén mire mennyi idő szükséges, milyen áron
-
- mi a jelenlegi maximális kapacitásod
-
- a folyamataidban hol lehet egyszerűsíteni
-
- hol lehet hatékonyságot növelni
-
- esetleg automatizálni
-
- egy jó üzleti tervre, amihez tisztában kell lenned
-
- kialakítani a marketing stratégiát
-
- megismerni a buyer persona-d
-
- figyelembe venni a versenytársaid képességeit
-
- készíteni egy SWOT elemzést
-
- pénzügy tervben pontosan látni hány év alatt hova szeretnénk eljutni
-
- felmérni, hogy a gazdasági társaságod jogi formája megfelelő-e ezen tervek megvalósítására
És miután minden fenti kérdésre választ kaptál, már csak az aktuálisan piacon lévő hiteltermékekből kell válogatnod. KAVOSZ? Széchenyi? Mi a különbség? Folyószámlahitel? Likviditási? Beruházási? Mikro? Piaci? És melyik bank? Nem ugyanazt kínálják?
Elkezded járni sorról sorra a bankokat, először az interneten bogarászol, kérsz néhány visszahívást, mikor megunod, akkor már személyesen is elkezdesz bankokba járni és azt tapasztalod, hogy itt senki nem tud semmit, és ha nem te magad tanulmányozod ki a részleteket, akkor soha nem veszel fel hitelt.
Mi történik a front-office-ban ülő banki szakemberekkel? Pár vicces történetet hagy meséljünk el nektek következő posztunkban.